Ellentét vagy kapu az újra? – Kakas és Nyúl

Ebben az írásomban egy ellentét viszonyt, a Kakas és a Nyúl kapcsolatát fejtem ki. Az életkörön egymással szemközti jegypárok éles váltásokat hozhatnak az életünkbe, különösen e kettő, amik a Fém és a Fa változási állapotok betetőzését képviselik. Ugyanakkor valami merőben új dologra is kaput nyithatnak.

Írta:Hornyánszky Simon, feng shui és sorsvezetési tanácsadó (Destiny Consultant)

bővebb szakmai életrajzsorsfejtés, fengshui tanácsadásírások


A keleti sorsfejtés alapját jelentő állatjegyek nem csillagképek, hanem úgynevezett születési képmások (生肖 shēngxiào), állatokkal ábrázolt elvont fogalmak. Olyan jellegzetes tulajdonságokat és összetett hatásokat szemléltetnek, amelyek a hozzájuk kapcsolódó állatra is jellemzőek, illetve a velük jelzett időszakban nyilvánulnak meg. Összefoglaló elnevezésük a 地支 (Dì Zhī, szó szerint: „Földi Támaszok”), mert a felszínen zajló, tettekben és eseményekben megnyilvánuló lehetőségeknek ezek adnak támaszt, alapot, hátteret. Ezek jelentik kibontakozásuk feltételeit, körülményeit.

Az idézetek a XV. századi 三命通會 Sān Mìng tònghuì (Három Sors enciklopédiája), illetve a XI. századi 滴天髓 Dī Tiān Suǐ (Cseppek az Ég velejéből) sorsfejtési alapművekből valóak, általam fordítva.

Kakas és Nyúl az Égen

卯酉乃出入交互。 … 卯酉為日月之門戶。 … 卯酉日出入之地。
„卯 Mao és 酉 You az egymást váltó bejárat és kijárat. … 卯 Mao és 酉 You a Nap és a Hold ajtaja. … 卯 Mao és 酉 You az, ahol Nap a világot járva be- és kilép.” (SMTH)

ellentétE szemben álló, ellentét minőségeket a 卯 (Mao, Nyúl) és 酉 (You, Kakas) kínai írásjegy fejezi ki, amelyek mai alakja alig mutat kapcsolatot egymással, azonban eredetileg ezek teljesen egymást tükröző párok voltak. Ősi alakváltozatuk –  戼 és 丣 – egy ajtót jeleníthet meg nyitott/nyíló, illetve zárt/záruló állapotában.

A 戼 kifejezheti a keleti égtájt, a kikelet, napkelte, a tavaszi/márciusi napéjegyenlőség idejét, a megnyílást a fényre, ahogy ettől fogva egyre inkább teret hódít a világosság. A 丣 ezzel szemben pedig a nyugati égtájat, a bekelet, napnyugta, őszi/szeptemberi napéjegyenlőség idejét, a bezárulást a fény előtt, ahogy ettől fogva egyre kevésbé érvényesül a világosság. Bolygónkról szemlélt pályáján a Nap, a világosság forrása ekkor bukkan elő (pirkadat), illetve tűnik el (alkonyat). Éves viszonylatban e pontokon lép át a Nap az egyik féltekéről a másikra: ez a tavaszpont, illetve az őszpont, ahol az Ekliptika metszi az Égi Egyenlítőt. Természetesen ugyanígy a holdkelte és holdnyugta ideje is.

Kakas és Nyúl a Földön

卯酉好遷移門戶
„卯 Mao és 酉 You hajlamosít távozni az ajtón (elköltözni a családtól, hazulról).” (SMTH)

卯酉為震兌,主仁義之真極
„卯 Mao és 酉 You az a ☳ Zhen és ☱ Dui, az egyén jóindulata és igazságossága igazán szélsőségessé válik.” (DTS)

Ellentét mint ütközés (Fa és Fém)

Amikor e két ellentét jegy találkozik, az általuk képviselt sarkalatos erők még szélsőségesebbé válnak. A Mao (Nyúl) kiterjeszkedő, összefűző, indulatos ereje és a You (Kakas) összehúzó, besűrűsödő, elvágó, érzelmes ereje küzd az érvényesülésért. Két, merőben eltérő világ találkozása ez. Kiszámíthatatlan, gyors érzelmi váltásokat, hirtelen indulatokat és ösztönöket keltő hatása lehet. Egymással összeegyeztethetetlen, összeférhetetlen (pl. rossz időzítés, egymás mellett elbeszélés, éles viták, féltékenység), kapcsolatokat szétszakító, kibillentő, távozásra késztető körülményeket (pl. összeférhetetlenség, bizalomvesztés, árulás, nyugtalanság) hozhat. Ellentét lehet az egyén álláspontja és a kialakuló helyzet között. Az illető talán meg akar hódítani valami megfoghatatlant, akaratával, indulatosságával uralni egy merőben érzelmi vagy kifinomult érzékenységet kívánó helyzetet. Vagy érzelmileg közelít egy merőben elméleti, ésszerűséget kívánó kérdéshez.

Egy korábban szokásszerűen bevált eszköz, megközelítés egyszer csak csődöt mondhat. Valami haladó hirtelen megtorpanhat vagy irányt válthat, valami álló egyszeriben nekilendülhet, ezáltal a működés kiszámíthatatlanná válhat.

Ellentét feloldása (Víz)

Olyan ez a kölcsönhatás, mintha egy bonsai fával dolgoznánk: ha túl sokat vágunk, tönkretesszük a növekedést; ha túl sokat engedünk, a növény elburjánzik. Vagy amikor egy nyúl menekül a rá vadászó sas elől. A körülmények éles váltásra késztetnek, de hogy ez jó vagy rossz, azt nagyban alakíthatja a hozzáállásunk, felkészültségünk és alkalmazkodóképességünk.

Odafigyeléssel, tudatos rákészüléssel megelőzhetőek a bajok, sőt, akár kedvező fordulópontot, valami merőben újra való nyitást is hozhat e találkozás. Ha egy ajtó bezárul, valahol megnyílik egy ablak – tartja a mondás. A helyzetkezelés kulcsa a folyamatosság, képlékenység, mélység, feloldódás, szabadság lehet.

Javaslatok

Ilyen időszakokban rugalmasan állj a határidők, találkozási időpontok kitűzéséhez, adj kellő mozgásteret, nyitottságot és lazaságot magadnak és a másiknak, hogy váratlan fordulatok se zavarjanak össze. Érdemes kerülni, hogy bármit bármihez is köss, mert e kötelékek elszakadhatnak. Lépésről lépésre kidolgozott aprólékos tervek helyett légy benne a folyamatban, adj több teret a spontán megnyilvánulásoknak, a lehetőségek képlékenységének. Áramolj együtt a változásokkal. Ahelyett, hogy bármely lehetőséget is elutasítanád, figyelmedet tartsd a helyzeten és a döntési folyamaton! Tudatosítsd miként hozol döntést, milyen állapotban veszel részt a döntésben, hogyan viszonyulsz az egymást kizáró lehetőségekhez, miként valósítható meg esetleg egy harmadik lehetőség?

Hatolj mélyebbre, keresd az ellentmondások alatt rejtőző lényegi értelmet! Tárd fel a támadás, árulás mögötti mozgatórúgókat – érezz, ne csak érzékelj! Viták esetén értőn hallgassátok meg egymást és fejezzétek ki nyíltan magatokat, ne tartsátok bezárva, amit éreztek vagy gondoltok. Beszéljétek meg a történteket őszintén, felvállalva, amit képviselni kívántok. Közelítsétek álláspontjaitokat kellő érzelemmel és értelemmel, bármennyire is nehezetekre esik valamelyik a kettő közül. Igazatokhoz való ragaszkodás helyett – bármennyire is pontosnak, jogosnak érzitek – hallgassatok az alapvető jóságból szóló benső hangra, keressétek a minden helyzetben ott rejlő alapvető bölcsességet.

A váratlan helyzetekre készülj teljes elengedettséggel, ne feszülj bele, de állj készen a megfelelő pillanatban lépni. Döntéseidben az ösztöneidre és a megérzéseidre hagyatkozz, de józan figyelmességgel alapozd meg azokat, hogy elkerüld az önkéntelen válaszcselekvést. S amint megszületett, élj vele azonnal, habozás nélkül, ne gondolkodj más változatokon, a visszakozás eshetőségein.

Ezáltal feloldható az ellentét, kibontakozhat a jegyek valódi, eredendő lényege: egy finom szálakat mozgató, de határozott cselekvésre ösztönző összjáték.


A fentiek természetesen csak szemelvények a számtalan lehetőség közül, amelyeket az öt változási állapot képviselhet. Használható általánosabb irányelvként, cselekvésre ösztönzőként, de kerülendő a messzemenő következtetések levonása. A tényleges élethelyzetek tekintetében javasolt részletesebb, személyes sorsfejtést készíttetni!

Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Share This