A 辛丑 Xin-Chou (Fém-Bivaly) évek visszatérő mintái

Az előző év tanulságai

Egy dolgot határozottan kijelenthetünk 2020-ról: rendesen megkavarta a dolgokat.

Sem a járványra, sem a korlátozásokra nem számítottak a nagy sorsfejtő-guruk, ami elég aggasztónak tűnt elsőre. Világosan rámutatott a módszer korlátaira – pontosabban arra, hogy a mai elképzelésekkel ellentétben valójában mire is használatos a Négypilléres Sorsfejtés. Ugyanis egyáltalán nem események előrejelzésére szolgál. Belső működések leképezésére alkalmas, ahogyan eredetileg a gyógyászat és az önművelés szerves része volt. Nem asztrológiaként vagy sorselemzésként hivatkoztak rá, hanem életvezetési eszköznek tekintették.

Írta: Hornyánszky Simon, feng shui és sorsvezetési tanácsadó (Destiny Consultant)

bővebb szakmai életrajzsorsfejtés, fengshui tanácsadásírások

Események vizsgálatára a jövendölési módszerek alkalmasak inkább: adott térségek, népek sorsának elemzésére a 太乙 Tai Yi, a helyzetek és helyzetkezelési stratégiák kiértékelésére a 奇門遁甲 Qi Men Dun Jia szolgál, személyes/napi szintű események előrejelzésére pedig a 大六壬 Da Liu Ren.

Persze a kínai jegyek ciklikussága is maga után von bizonyos visszatérő mintákat, amik megnyilvánulhatnak eseményekben. 60 évente ugyanaz a pillér érvényesül, ugyanolyan hónapokkal – ám nem ugyanolyan napokkal. Tehát ismétlődő mintákat csak bizonyos rétegig lehet keresni. Ezek nagy vonalakban érintik csak az egyéni élet szintjét (amit leginkább a közvetlen – napi és órai – élmények határoznak meg).

A Fém-Bivaly jellemzőiFém-Bivaly

A 2021-es napév 辛丑 Xin-Chou (Fém-Bivaly) pillére a 辛 Xin (Yin Fém) minőséget helyezi előtérbe, hasonló elvek mentén, ahogyan a 2015-ös 乙未 Yi-Wei (Fa-Kecske) napév tette a 乙 Yi (Yin Fa) jeggyel – erről esettanulmányt is készítettem. A Bivaly a Fém raktára, ahogyan a Kecske a Fa raktára: saját tárházából bontakozik ki tehát a fő eseményeket, hatásokat meghatározó erő. Ugyanúgy a korábbi állapot és folyamatok új szintre emelését, egy új korszak születését tükrözik és a Kilenc Csillag Ki rendszerben ugyanúgy a 3-6-9 Ki-számok kapcsolódnak mindkét évi pillérhez. A Bivaly az évkör utolsó jegye, átmenet a télből a tavaszba, míg a Kecske a nyárból az őszbe vezet át. Tehát sok tekintetben hasonlóak, más szempontból pedig ellentétek, ami a Fa (kiterjeszkedés, feltörekvés, gyarapodás, megragadás, összefonódás stb.) és Fém (összehúzódás, elvonás, ritkulás, elengedés/elválás, elmélyülés stb.) ellentétéből adódik. A pillér alaptermészetéről itt olvashatsz.

A Fém-Bivaly összetett minőségéhez kapcsolódnak:

a tüdő (beleértve a légzést, beszédet, éneklést, sírást is), bánat, gyász, megszabadulás, szenvedés, szenvedély, halandóság, irtás, takarítás, finom műveletekhez használatos pengék, tű, pénz(ügyek), ékszerek, bányászat (főleg nemesfémeké), női báj, női hatalom, bűvölet, vonzalom (beleértve a mágneses fémeket is), fogyás, összehúzódás, aszás, szárazság; védjegyek, kiváltságok, kiválás valamilyen közegből, a megszokott elképzelések megcáfolása, az ismert téren kívüli tér megtapasztalása, folyamat végigvitele (ami átfogó rálátást ad) vagy véget érése; csapatmunka, együttműködés, politikai játszmák, hatalmi manipuláció, műveletek távolról való levezénylése; stb.

Korábbi Fém-Bivaly évek jelentősebb történései

év Ki-szám események
1961 3
  • az első ember, aki elhagyta a Földet – alacsony Föld körüli pályára állt (Jurij Gagarin), majd másodikként Gherman Titov, aki az első ember volt, aki 1 napnál hosszabb időt töltött az űrben;
  • Kennedy elindítja az „embert küldünk a Holdra” tervezetet;
1901 9
  • Gilette beadja a szabadalmát a borotvapengére; H. C. Booth az elektromos porszívóra;
  • az első milliárd dolláros vállalat (a J.P. Morgan tulajdonában lévő U.S. Steel /amerikai acélművek/);
  • megjelenik H. G. Wells Emberek a Holdban című regénye;
1841 6
  • William Henry Harrison USA elnök beiktatásának másnapján tüdőgyulladást kap és egy hónapra rá meghal;
  • az első politikai obstrukció (amikor egy szervezet döntési folyamatát jogszerű, de nagyon hosszú ideig tartó „áltevékenységgel” hátráltatják) az USA-ban;
1781 3
  • az Uránusz felfedezése (az első planéta, ami túl van az öt klasszikuson);
1721 9
  • az első miniszterelnök Nagy-Britanniában (Robert Walpole);
  • halálos himlőjárvány Bostonban és az első közoltási kampány, illetve Londonban is bevezetik az ottomán török oltási módszert;
  • az egyik legnagyobb értékű kalózrablás;
  • az étert fájdalomcsillapítóként alkalmazzák;
  • kifejlesztik a javaslatok ládáját Japánban (az emberek ötleteit, véleményét gyűjtötték);
1661 6
  • az első európai bankjegyek kiadása (Stockholm);
  • a légszennyezettség első említése (egy röpiratban);
  • a tüdő hajszálereinek első pontos leírása (egy béka boncolása során);
  • Antverpen első nyilvános operaelőadása;
  • a Hamlet előadása forradalmian új színpadi díszlettel;
1601 3
  • első Shakespeare előadás (Hamlet, Vízkereszt);
  • Olivier van Noort a hollandok közül elsőként hajózta körbe a Földet;
1541 9
  • kezdetét veszi a nők szultanátusa (a szultán asszonyainak 130 éves hatalomgyakorlása);
  • Mercator elkészíti az első földgömböt;
  • Francisco de Orellana végighajózza az Amazonast;
1481 6
  • elkészül a Napkő nevű azték kőnaptár;
  • Selmecbánya engedélyt kap bányásztársaságok létrehozására;
  • a spanyol inkvizíció tevékenységének kezdete (ami egészen 1820-ig tartott);
1421 3
  • a történelem első szabadalma (Firenzében egy márványrakodó/-szállító hajóra);
1361 9
  • a Kék Horda anarchiába süllyed;
1301 6
  • férfiágon kihal az Árpád-dinasztia.

 

A Fém erő fejlődése

Vizsgálhatjuk az eseményeket folyamatuk tükrében is: a Fém fejlődése a Bivaly jegyben egy sarkalatos pontra ér. Ami a Kígyó évben megkezdődött (a Fém erőt gyarapodó, növekedő – 生 shēng – állapotában tükrözi), a Kakas évben kiteljesedett (a Fém tündöklésének – 旺 wàng – időszaka), az a Bivalyban bevégeztetik (a Fém elraktározódik, „sírba kerül” – 墓 ). Ezzel a változások kilencévnyi szakaszát jellemezhetjük három meghatározó fejlődési lépcső mentén.

Különlegesség a Fém-Bivaly év(ek)ben, hogy ez a sírban pihenő Fém kibontakozik a felszínen is, így a dolgok új szintre emelkedhetnek, így egy korszak lezárása nem feltétlenül jelent végleges megszűnést. Nem szabad bánkódnunk a veszteségek miatt, figyelmünket inkább irányítsuk a teljes képre, a nagyobb egészre: ami összehúzódik, megritkul, eltűnik, az teret ad valami újnak. Érdemes tehát inkább arra figyelni, hogy milyen lehetőségek jutnak lélegzethez. Minek adják át a helyüket a régi dolgok? Mi szabadul fel, amikor a megszokotthoz való kötődésünket végre elengedjük?

Érdemes visszatekinteni az elmúlt években minket ért hatásokra, életünk alakulására, különös tekintettel a 2013-ban indult, 2017-ben kiteljesedett folyamatokra, és megvizsgálni, hogy most 2021-ben miként tudjuk lezárni a korábbi korszakot, hogy aztán új szintre emelhessük a dolgokat belülről, a lényegiségüket megragadva.

Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Share This