2021 a Fém Bivaly éve, a kínai sorsfejtés szakkifejezésével élve: 辛丑 Xin-Chou.
A Fém Bivaly napév kezdete (világidő szerint / UTC): 2021. február 3. 14:59
A Fém Bivaly holdújév: 2021. február 12. (a feb. 11. 19:08-as újholdat követő nap)

Régi sorsfejtési művekben a 丑 Chou (Bivaly), mind a 辛 Xin (Yin Fém) jegyet a Fémmel hozzák összefüggésbe. Az előbbire úgy hivatkoznak, hogy a gombok domború féme (鈕), ami a Hideg Qinek megadta magát (寒氣自屈曲) – az éjjeli 1-3 órai időszak és a január hónap jegye. Az utóbbihoz pedig a lágy, megmunkálható nemesfémeket (arany, ezüst stb.), az ebből készült ékszereket, a tűket (az írásjel alakja is ezt tükrözi), illetve a múlékony, de káprázatos szépségű hó- és jégkristályokat társítják.
A Fém-Patkány év a benső lényegi értékek felfedezésére, a becsben tartott dolgok ápolására, a belülről fakadó indíttatás gondos őrzésére (a zord, viszontagságos körülmények ellenére való folytatás életakarata, mély benső hite), illetve a teljesen új kezdetek (akár a téli napforduló) megélésére irányíthatta a figyelmet. Ennek folyománya, továbbfejlődése a 2021-es napév. Lényege a felfedezett értékek kibontakoztatása, a megőrzött tartalékok felhasználása, az újrakezdés lendületvétele utáni gondos alapozás, felkészülés a következő 10 évre. Lehetséges eseményekként visszatérő mintáiról itt olvashatsz.
A Bivalyban a Fém erő halmozódik – az a Fém erő, ami az elmúlt évben bizony sokat kérhetett tőlünk…
A Yang Fém vág, a Yin Fém végez. Mindkettő éles változást hoz. Amikor összhangban vagyunk e változással, akkor megszabadít attól, amire nincs szükségünk. Elveszi a feleslegest, hogy tudatunk arra összpontosíthasson, ami valóban számít. Ám ha ellenszegülünk a változásoknak, akkor kínzó lehet a hatása, szorongást, szenvedést, szomorúságot, kudarcérzést kelthet, úgy érezhetjük, hogy a lehetőségeink beszűkülnek.
Olyan évnek nézünk elébe, amikor feldolgozhatjuk a gyászt, veszteségélményeket, elengedhetjük a múlthoz, a megszokotthoz való ragaszkodást, az állandónak vélt, adottnak vett dolgok, a biztos jövőkép ábrándját. Az Égi Cselekvő erő is Fém, ami összekapcsolódik a Bivalyban mélyen raktározott Fémmel, s új szintre emeli az elmúlt 9 évben Fémmel kapcsolatos folyamatainkat. Felkészülhetünk arra, hogy aminek eljött az ideje, azt hagyjuk megváltozni. Minél tovább kerülgetünk, odázunk valami elkerülhetetlent, minél tovább halogatjuk a cselekvést, annál keményebb, kíméletlenebb érzés lesz szembesülni a megváltozó körülményekkel. Most lehetőségünk van a fájó-szomorú, de egyben felszabadító élményeinket, emlékeinket új szintre emelni, méltóságteljesen átélni a velük járó megújulást és gazdagságot.
A lehulló levelek a fa gyökereit táplálják. A felszínen lévő kőzetek a külső erők hatására szétaprózódnak, vagy elmállanak. Anyaguk behordódik a folyókba, tavakba, majd tengerekbe, ahol lerakódnak, majd megszilárdulnak, és értékes ásványkincsek (vas, mangán, réz, cink, ón, titán stb.) keletkeznek belőlük. Semmi sem vész el igazán, de semmi sem lesz már ugyanolyan. Minden átalakul. Folyamatosan. Ez a világ rendje. Nem ragaszkodhatunk az ellenkezőjéhez. Éljük hát át teljességében, őszintén, közvetlenül!
Te milyen értékeket szeretnél megőrizni és továbbvinni?
A Fém-Bivaly lényegisége
A változásokat a Négypilléres Sorsfejtés (elterjedt nevén: kínai asztrológia, bár vajmi kevés köze van a csillagokhoz) 60-féle pillérrel szemlélteti, melyek közül a 辛丑 Xin-Chou (Fém-Bivaly) a harmincnyolcadik. Az egyetemes életerő fejlődésének azon állomását tükrözi ez, amikor a Természet átalakulóban van, lassan felenged a téli dermedtségből, de azért még inkább a fagy uralja, a felkészülő, várakozó, belül rendezkedő, megfontoltan helyezkedő életszemlélet jellemzi. A Bivalyhoz a Lép szervműködése társul, napszaka eleven, de mélyben zajló folyamatok éjjeli időszaka, amikor az életerő napi körforgásában a Máj-csatornát tölti fel, az álmok földjén szabadjára eresztve szárnyaló lelkünket. Fém-Bivalyként kapcsolatba hozható még a Tüdő működésével is. Íme egy magyarázat a pillérhez a Három Sors Tudománytára (三命通會 Sānmìng tònghuì) című XVI. századi sorsfejtési alapműből, általam fordítva:
庚子、辛丑何以取象壁上土? 氣居閉塞,物尚包藏,掩形遮體,內外不交,故曰壁上土。
(丑雖土家正位,而子則水旺之地,土見水則為泥,故曰壁上土)
庚子 Geng‐Zi (Fém-Patkány) és 辛丑 Xin‐Chou (Fém-Bivaly) hogyhogy jelképesen a Falak Földje (壁上土)? Azért, mert Qije elzárt, elrekesztett állapotban van, lényének értékét magában rejti; a Forma takar, a Lényeg elfedett; a belső és külső nem létesít egymással kapcsolatot – ezért nevezik Falak Földjének.
Megjegyzés: noha a 丑 Chou (Bivaly) ténylegesen Föld-jellegű képet tükröz, a 子 Zi (Patkány) viszont a Víz virágzásának vidéke. Ha a Föld Vízzel találkozik, akkor sárrá válik (ti. magában tartja a Vizet, illetve sárból készítették régen a falakat). Ezért nevezik Falak Földjének.
庚子土,土中空者,屋宇也,喜木及金。辛丑土,墳墓,喜木及火與春。
庚子 Geng‐Zi Földje – barlangok, épületek talaja; örömét leli a Fában és a Fémben.
辛丑 Xin‐Chou Földje – sírhant [földje]; örömét leli a Fában és a Tűzben, valamint a tavaszban.
庚子,厚德之土。能剋眾水,不忌他木。辛丑,福聚之土。 眾木不能剋,蓋丑為金庫,丑中有金,見木何傷?
A 庚子 Geng‐Zi (Fém-Patkány) a nagylelkűség erényének Földje. Képes szabályozni a sok Vizet, nem féli a Fát sem.
A 辛丑 Xin‐Chou (Fém-Bivaly) a jószerencsét összegyűjtő Föld. A sok Fa sem képes legyűrni, mert a 丑 Chou (Bivaly) a Fém raktára, a benne hordozott Fémmel találkozó Fa hogy tudná sérteni [a Földjét]?
Legutóbbi hozzászólások