Tartogathat meglepetéseket szép számmal, lehet központosító, befelé irányuló és szétoszlató, kifelé tartó. A nyugalom szigete ez, de a kiszámíthatatlan változás időszaka is. Sok múlhat a felkészültségünkön, kipihentségünkön, s azon, meddig vagyunk képesek a jelenben időzni, nem hagyva, hogy gondolataink, vágyaink és emlékeink elsodorják tudatunkat a múltba vagy jövőbe.
Az 5-ös központosító hatása folytán mintha szinte minden felénk áramlana, mintha az események körülöttünk forognának, mintha mindenki figyelme ránk irányulna. Ez egyesekből öntömjénező büszkeséget, másokból szégyellősséget, kisebbségi komplexusokat válthat ki. A népszerű „vonzás törvényei” ilyenkor kifejezetten hihetőnek tűnhetnek: mintha bármi megtalálna minket, amire gondolunk vagy vágyunk. Olykor persze kéretlenül is – de mindig okkal. Az emberek ilyenkor hajlamosak hozzánk fordulni kérdéseikkel, tőlünk várhatnak megoldást ügyeikben vagy kereshetnek támaszt bennünk. Biztos horgonyként, kiegyensúlyozottságunkat megőrizve, a történéseket a nyugalom középpontjáról áttekintve segíthetünk is nekik. Hozzáállásunk legyen rugalmas, álljunk készen bármelyik pillanatban változtatni – ugyanakkor szilárdan kitartani is álláspontunk mellett, ha arra van szükség.
„A mester mondotta: Hui (Jen Hui) olyan ember volt, aki mindig megtalálta a közép mozdulatlanságát. Ha egyszer megértette valamiről, hogy az jó, akkor szilárdan megragadta, a szívében hordozta és nem vesztette el többé.”
/ Konfúciusz: A Közép mozdulatlansága – Tőkei Ferenc fordítása /
A rengeteg felénk áradó hatás miatt kialakulhat a „bőség zavara”, így fontos, hogy tisztába tegyük kapcsolatainkat, viszonyulásunkat a világ dolgaihoz. Ma már mindenféle ismerethez hozzáférhetünk néhány kattintással, megemészthetetlenül sok minden juthat el hozzánk. Ez szétszórhatja a figyelmünket, zavarossá, nehézzé teheti a gondolatainkat, a lehetőségek bőségében a józan tervezgetés álmodozássá változhat, ha elragadtatjuk magunkat. Önfegyelem és józan ítélőképesség szükséges a megfelelő döntéshez. Határozottan válasszunk, s tartsunk ki döntésünk mellett, hiszen a „mi lett volna, ha” jellegű tűnődések csak elvonják a figyelmet a valódi célunkról, a lényegről. Tudatosan megválasztva, mit engedünk be és mit zárunk ki, megismerhetjük, mi az, ami valóban fontos számunkra anélkül, hogy erőnk szétforgácsolódna, személyünket kihasználnák, vagy eltévelyednénk utunkról. Legyünk őszinték másokkal és hallgassuk meg az ő véleményüket, az ő szempontjaikat is. Tetteinket az együttérzés vezesse, így őszinte viszonzásra számíthatunk másoktól is.
Az 5-ös másik kulcsjellemzője a Változás: amikor Ki számunk a középső mezőben van, drámai átalakulásokon mehetünk át mind belül, személyiségfejlődés terén, mind kívül, világi, társas életünket tekintve. Megfordulhat velünk a világ, sorsunk új irányt vehet. Ez zavart okozhat, kizökkenthet, szélsőséges viselkedéssé fajulhat. Másokat semmibe vevő önzőség vagy a világtól elmenekülni vágyó tagadás lehet úrrá rajtunk. Előfordulhat, hogy egyszeriben nem találjuk a kapcsolatot másokkal, nem értjük a körülöttünk zajló történéseket, mintha csak újszülöttek lennénk egy idegen világban. Ilyenkor a legjobb ha abbahagyjuk a rohanást, keresünk egy nyugodt zugot, leülünk, iszunk egy pohár tiszta vizet, és mélyeket lélegezve igyekszünk visszatalálni a régi kerékvágásba. Szakítsunk a teljesítmény-központú szemléletünkkel és tekintsünk önmagunkba legalább ebben az időszakban.
Az 5-ös minőség szélsőségességéből kifolyólag várhatóak rendkívüli sikerek és drámai kudarcok, záporozó szerencse és mélységbe taszító balszerencse. Legyünk mértékletesek, haladjunk a középúton, őrizzük belső stabilitásunkat, kiegyensúlyozottan és teljes értékűen táplálkozzunk, tetteinket szerénység jellemezze – így a szélsőséges állapotainkat megzabolázhatjuk, visszatalálhatunk saját lényegiségünkhöz.
Születésünk pillanatában az elsődleges és másodlagos Ki számunk a középső mezőben volt, így kilenc év múlva újra oda kerülnek. E tény segíthet megérteni, hogy a szélsőségesség csupán a bennünk rejlő lehetőségek határtalan kiszélesítéséből fakad, a központosító hatás pedig önnön lényünk elmélyülését jelenti az elmúlt évek tükrében. Megvalósulhat ez feltétel nélküli önzetlenségben vagy teljes önzésben, de a folyamat során kikristályosodhatnak természetünk valódi értékei is. Átláthatjuk, milyenek voltunk, milyenné váltunk s milyenné válhatunk. Önállóságra, önmegvalósításra, őszinteségre, igaz életre nevelhet ez az időszak. Fontos, hogy folyamatosan műveljük saját természetünket, lényünket, megtanuljunk gondoskodni önmagunkról, testi, lelki és szellemi értelemben is éretté, felnőtté válva. Ha az elmúlt években így tettünk, akkor az 5-ös időszakban megérhetnek a gyümölcsök. Lehet, hogy learatni csak a következő (6-os, 7-es) időszakokban lesz lehetőségünk, de már most láthatjuk, hogy munkánk termékeny talajon zajlott.
A Sárga 5-ös nem egy külső veszedelem vagy csodatevő erő – csak azt hozhatja ki belőlünk, ami bennünk rejlik, akár jó az, akár rossz. Az elkövetett hibákért nem másokat vagy a Sorsot kell tehát vádolni, hanem megérteni a kialakult helyzetet, levonni a tanulságot és legközelebb nem megismételni. Ehhez elengedhetetlen, hogy mélyen önmagunkba tekintsünk, önvizsgálatot tartsunk, felfedezzük a bennünk rejlő lehetőségeket és a lehető leginkább kibontakoztassuk azokat.
Új vállalkozásokba kezdeni, nagy utazásokra indulni nem igazán kedvező ebben az időszakban, hiszen az kifelé fordítja a figyelmet, önmagunk helyett a környezetünk vagy a feladatunk kivitelezése állna a középpontban. Persze a már említett központosító hatás következtében a feladatok és (új) lehetőségek csak úgy záporozhatnak ránk, elkerülhetetlen és rendkívüli igénybevételt tapasztalhatunk – éppen ezért is fontos, hogy megőrizzük nyugalmunkat, körültekintően, tudatosan válogassuk meg válaszainkat, s csak olyat ígérjünk, olyanba fogjunk bele, amit bizonyossággal meg is tudunk valósítani. Nyugalmunk legyen éber, álljunk készen a váratlan fordulatokra, várjuk ki a megfelelő alkalmat a cselekvésre. Erre megfelelő pihenéssel és teljes értékű táplálkozással készíthetjük fel magunkat. Hosszabb ülés vagy álldogálás során érdemes ügyelni a helyes testtartásra, beleértve a megfelelő ülőhely megválasztását is. Ez azért fontos, mert ha testünk hiányt szenved valamiben, vagy rendezetlen, akkor szellemünk sem áll még igazán készen. Persze meditációval, szellemi gyakorlatokkal elősegíthetjük a testünk rendeződését, fejlődését.
Mikor van a személyes Ki számunk 5-ös időszakban?
A születési évünkből adódó személyes Ki számainkat kideríthetjük egyszerű számolással. Adjuk össze a (kínai évszámítással, vagyis február 4 ±1 nappal kezdődő) születési évünk számait, majd az összeg számait is, mindaddig, míg 10 alatti számhoz nem jutunk. Ezt az eredményt végül vonjuk ki 11-ből. Például ha 1942. március 6-án születtünk, akkor az 1942 érvényes, így 1+9+4+2 = 16 –> 1+6 = 7. 11 – 7 = 4. 1942-ben születettek évi (elsődleges) Ki-száma tehát a 4-es. Azok, akik ugyanebben az évben, de januárban születtek, az 1941-es évvel számoljanak, mert a szoláris naptárban az még az előző (február 4±1 előtti) évet jelenti. Az ő esetükben 1+9+4+1 = 15 –> 1+5 = 6. 11 – 6 = 5 az elsődleges Ki-szám.
A középpontba minden kilencedik életévünkben (tehát 9, 18, 27, 36 stb. éves korunkban) visszakerül az évi, azaz elsődleges Ki számunk. Minden évben adódik legalább egy hónap, és minden hónapban adódik legalább 3 nap, amikor a Ki számunk középre kerül.
Legutóbbi hozzászólások