Lényeg és Alkalmazás (體 Tǐ és 用 Yòng)

A következő írás az Ősvaló Négypilléres Sorsfejtés tananyagból kiemelt részlet.

Tartalmának előzetes írásbeli engedély nélküli felhasználása, átdolgozása, többszörözése, terjesztése, utánközlése, nyilvános előadása, illetve eltorzítása, megcsonkolása tilos, ideértve, de nem kizárólag a bevételszerző tevékenységre való felhasználást is.

A világegyetemben e két őselv párban létezik. Mindkettő magában foglalja a változást és a szerkezeti felépítést, bár ha pusztán ez a megkülönböztetés alapja, akkor az előbbi az Alkalmazás, az utóbbi a Lényeg. Például az Élet és a Sors, a képlet és annak megélése, a születési képlet és a változó sorsidőszakok, a Nap Mester és a képlet felépítése stb. egymáshoz viszonyítva szintén kifejezi ezt az elvet.

• Lényeg (體 Tǐ): a dolgok testi (fizikai), formai, alapvető, lényegi, tényleges, eredendő minősége; anyag, szerkezet, (mérték)egység, rendszer, elmélet, alapjelleg, alapigazság.
• Alkalmazás (用 Yòng): a dolgok tartalmi, eseti, megfoghatatlan (metafizikai) minősége, érzékelt megnyilvánulása, hatása, működése, viselkedése, értelmezése, megélése, alkalmazása szerinti minősége.

Ahogyan egy savas dolog lehet lúgosító (pl. citrom, ananász, sör) és egy lúgos dolog lehet savasító (pl. konyhasó), úgy egy yang dolog is lehet yinesítő vagy egy yin dolog yangosító. A savas ill. lúgos jelzők az anyag kémhatására vonatkoznak, a savasító ill. lúgosító jelzők pedig az elfogyasztott ételeknek az emésztést követően a szervezetre gyakorolt hatására. A yin ill. yang jelzők a dolog lényegére, míg a yinesítő ill. yangosító jelzők a dolog hatására. Például a nő yin, de fokozza a yang erőt a férfiban; a férfi yang, de fokozza a yin erőt a nőben – a férfi a nő hatására lesz igazán férfi, a nő a férfi hatására lesz igazán nő.

Az eseti a lényegihez nem feltétlenül közvetlen(ül felismerhető) összefüggésekkel viszonyul. Egymástól látszólag független történések különös egybeesését Carl Gustav Jung szinkronicitásnak[1] nevezte, ami véleménye szerint a világegyetem működési elve, a hagyományos értelemben vett ok-okozati összefüggésektől független törvény. Jung számos különböző, de egyidejűleg bekövetkezett esemény között jelképeken, álmokon és egyéb elvont összefüggéseken keresztüli kapcsolatot ismert fel, s mélyebb, lélektani hátteret feltételezett mögöttük. E szinkronisztikus jelenségek tehát egyrészt az emberi tudattalanban (archetípusok, ősjelképek, gondolatvilág), másrészt a fizikai valóságban (események) nyilvánultak meg, és legtöbbször sorsfordító hatásúak voltak az egyén számára. A kettő között ok-okozati összefüggés nem értelmezhető sem a lélektan, sem a klasszikus fizika ismert törvényei szerint. (C. G. Jung: Synchronicity. An acausal connecting principle, 1973) Allan Combs és Mark Holland a szinkronicitásról szóló könyvükben ezt írják:

Miért fontos ez a megkülönböztetés?

Ennek az elvnek a megértése döntheti el, hogy szimbolikus, képzelt, elméleti értelmezések vagy valós, tényleges, élő összefüggések szerint történik-e a képlet kifejtése.

Ez különbözteti meg a sorsvezetőt a sorselemzőtől.

Az előbbi az élő személyt és annak tényleges élethelyzetét alaposan figyelembe vevő, hasznos, előrevivő, gyakorlati útmutatással tud szolgálni, amivel tudatosabbá és hatékonyabbá teheti az életvezetést (sorsvezetést).

Míg az utóbbi pusztán adatokból (pl. képletből, egy program által mutatott számokból és jelekből) szűr le tanult, elméleti, ismereti alapú, általános, jelképes összefüggéseket. Nyilvánvaló, hogy melyik a hitelesebb…

Tankönyvi elmélet és gyakorlati tapasztalat

Általában az elmélet (yin) alapozza meg a gyakorlatot (yang), míg az élő tapasztalat (yang) használhatóvá teszi az ismereteket (yin). Gyakorlat nélkül az elmélet üres duma; viszont alapos elméleti megértés nélkül gyakorolni valamit az vakhit. Komoly károkat lehet vele okozni, főleg ha már tanítja, terjeszti is az illető az általa sem egészen értett tanokat.

Alapvetően a szakkönyvek és tanfolyami tananyagok ismertető leírásai, általános példái bemutatják, hogy egy rendszerben használt változók milyen értékeket vehetnek fel (miként nyilvánulhatnak meg), milyen összefüggésekben értelmezhetőek (milyen elvek szolgálnak a működés mozgatórúgóiként). Ehhez a közvetlen megélések, élményszerű tapasztalások, személyes vonatkozások, élő példák visszaigazolásként szolgálhatnak. Bemutatják a korról korra, helyzetről helyzetre változó, sokszínű egyedi megnyilvánulásokat, kivételeket, sajátos eseteket. Ez az általánostól az egyedi felé, a lényegitől az eseti felé vezető út.

王陽明 Wáng​ Yáng​míng​ (1472-1529), a Ming-kor legjelentősebb filozófusa szerint a tudás az alkalmazás kezdete, az alkalmazás a tudás beteljesítése. Tanítása szerint mindenki rendelkezik egyfajta ösztönös tudással a gyakorlati alkalmazást megelőzően, tudhatja, mi a helyes cselekedet, mégis kudarcot vallhat, hibázhat. Azt ismerte fel, hogy dolgok alapelvei nem a külvilág jelenségeiben, hanem az ember saját tudatában keresendők, s e tudást különböző gyakorlatokkal lehet előhozni.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tudás és alkalmazás egymástól elválaszthatatlan egységet alkot: csak a gyakorlati alkalmazáson keresztüli megértések lehetnek hitelesek. Amit külön csak elméletben ismernek meg, majd gyakorlatba igyekeznek ültetni, az tévhitekhez vezethet. Ilyen például a pusztán szimbolikus, asszociatív társításokból kiinduló elemzés, vagy a már-már vallásos hiten és tekintélyelven alapuló („így mondotta a Mester”) oktatás: általában félreértések, tévhitek, hamis tanítások melegágya. Felelőtlenség gyakorlati visszaigazolás nélkül tanácsokat osztogatni, még felelőtlenebb egy tanfolyam elvégzése után rögtön tanítani.

A valóság mindig igazolja az elmélet hitelességét – de észrevenni a cáfolatot, szembesülni a hibákkal már az alkalmazó felelőssége.

A fentiek nem azt jelentik, hogy teljesen el kellene vetni a jelképeket, meséket, mondákat, vallásokat – viszont fontos túllépni rajtuk. Tehát nem maguk a jelképek, hitvilágok a hiteltelenek, hanem a túlzottan rájuk összpontosító értelmezés, a puszta képek és címkék alapján történő megítélés, a hallomáson és vallásos hiten alapuló következtetések rugaszkodnak el a valóságtól. A legtöbben pedig a valóságban szeretnénk sikeres életet élni egy mesevilág helyett. :)

Tényleges élethelyzetek, élő személyek esetei mellett az ősi jelképek, történetek is használható példák lehetnek: segítenek felismerni a hasonlóságokat a különböző megnyilvánulások között, ráirányíthatják a figyelmet a lényegi összefüggésekre. Ám ha csak elmeileg, gondolatban kapcsolják őket össze, anélkül, hogy alkalmazás által visszaigazolták volna, akkor képzeletbeli, felületes társítások születhetnek (és ezek gyakran tévútra vezetnek).

Lényegi alapelvek és a személyes megélés

Fontos tehát tovább látni ezeknél, tetten érni a lényegét nem csak néhány elvont kép körül forgó példákban, nem csak a történések pár mozzanatában, a tapasztaltak egyes részleteiben, hanem a megnyilvánulások minden oldalában, így tudod az egész tevékenység/jelenség/dolog lényegét azonosítani. Lásd meg a „gyertya” meg „lámpás” jelképén túl a fegyverkovácsolásnál, a főzésben és kenyérsütésben, a bensőséges és átalakító szerelemben jelentkező közös lényeget! Ne ragadj le a „tenger”, „hegy” vagy „virág” szimbólumoknál, a „magas fa” és „alacsony bokor” felületes megkülönböztetésnél, máskülönben összekeverheted a minőségek megnyilvánulását, hibás következtetésekre juthatsz.

Amikor úgymond szívből, zsigerből, vagy mélyebb megérzések alapján, a lényegiségre összpontosító ésszerű levezetésekkel kapcsoljuk össze a különböző példákat, akkor mélyebb, valódibb képtársítások születhetnek (s tisztábban tükrözik a Valóságot). Így lehet túllépni a szimbólumokon. Ez az egyeditől az általános felé, az esetitől a lényegi felé vezető út. Ilyenkor az eleven élményből, gyakorlati példákból (yang) születik az elméleti rendszer (yin), a teljes valóság megfigyelése, a közvetlen tapasztalás alakítja ki az átfogó szemléletet.

Minden megfigyelésednél és élményednél fontos különválasztani a személyes (eseti) mozgatórúgókat az általános (lényegi) mozgatórúgóktól. Vedd észre, hogy ami nálad adott érzelmeket ébreszt, mozgásba hoz, vonz vagy taszít, az nem feltétlenül váltja ki ugyanazt a hatást másból. Ezek a személyes vonatkozások, amik épp úgy fontosak, mint az általános összefüggések – az egyéni életvezetés kulcsai ezek. Ám ahhoz, hogy másoknak hiteles tanácsokat adhass – ne pusztán önmagadból kiindulva általánosíts –, tiszta és teljes megértésre van szükség, ami túllép az egyénin és az egyetemes lényeg felismeréséből fakad.