Irány elemzés és a Sárga 5-ös

Írta: Hornyánszky Simon, feng shui és sorsvezetési tanácsadó (Destiny Consultant)

bővebb szakmai életrajzsorsfejtés, fengshui tanácsadásírások

A legtöbb szakirodalom arra int, hogy egyáltalán NEM SZABAD utaznunk se az 5-ös irányába, se az 5-össel ellenkező irányba, mert akkor súlyos balesetet szenvedhetünk…Nos, ha józanul belegondolunk, bármelyik irányban történnek balesetek, halálesetek. Ha folyton azon aggódnánk, hogy bajba jutunk-e, akkor előfordulhat, hogy a baleset feltételeit épp magunk teremtjük meg. Erőteljes megnyilvánulása van e minőségnek, nem szabad félvállról venni – de józanul gondoljuk végig: félelmeink vajon segítenek-e előbbre jutni vagy inkább akadályoznak, összezavarnak, kiszolgáltatottá tesznek a Sárga 5-ös hatásának? Érdemesebb úgy hozzáállni a döntéseinkhez, hogy a megoldásra és a megfelelő felkészülésre összpontosítunk.

A metafizikai módszerek térképek, amikhez útmutatásul fordulunk – nem az akadályokat, hanem az életünket tovább vezető szabad utakat szeretnénk megtudni tőlük.

Valójában az 5-ös hatása az, hogy a fennálló rendet káoszba taszíthatja, a káoszt pedig rendbe rakhatja. Megbont-hatja a testi-lelki-szellemi összhangunkat, kibillenthet az egyensúlyunkból, de lehet a legerőteljesebb központosító erőhatás, egy szilárd horgony a forgatagban.

Mint minden a változó világegyetemben, két pólus közt táncol. Ha a Luoshu 5-ös irányában haladunk, akkor a yang pólus felé billenhet ki szervezetünk működése, az 5-östől távolodva pedig a yin pólus felé. Amikor az 5-ös középre kerül, az olyan, mintha az 5-östől távolodnánk, bármely irányba is indulunk el. Ez utóbbival kapcsolatban a szakirodalom azt szokta javasolni, hogy ilyen időszakokban nem jó semmit se tenni, hiszen minden irány „balszerencsés”…

De gondoljunk bele ebbe józanul! Említettem, hogy a bűvös négyzet számelrendeződése kilences ciklusokban változik. Kilencévente, kilenchavonta, kilencnaponta tényleg nem szabadna semmit sem tennünk, mert minden csak balul sülhet el? 2013-ban egy teljes évre húzódjunk vissza vackunkba remegő térdekkel?

Nos, a történelem nem igazolja az előre elrendelt kudarcokat – bár az 5-ös években valóban jellemzőek a nagy természeti és emberi eredetű pusztítások, tömeges balesetek, nagy összeomlások, egyszer és mindenkorra történő megszűnések. Ám félelmekre semmi szükség, hiszen katasztrófák minden évben vannak – ahogyan túlélők is.

A felkészülés viszont annál inkább javasolt! Ezért fontos, hogy ilyen időszakokban testi egészségünk mellett horgonyként őrizzük a testi-lelki-szellemi összeszedettségünket, hagyjunk elég időt a munka mellett a megfelelő pihenésre, tudatosan és éberen álljunk a dolgokhoz. Tevékeny, folyamatos éberséget és felkészülést igénylő időszakot jelez az 5-ös a középpontban.

Szélsőségesen yang állapotban hajlamosak lehetünk elsiklani részletek fölött, elhamarkodott döntések, kapkodás, sietség, túlzottan csak a célra figyelhetünk a bejárt út és környezetünk helyett. Ezzel együtt járhat a rugalmatlan gondolkodás, szűklátókörűség, merev elképzelések megjelenése a viselkedésünkben. Szélsőségesen yin állapotban a figyelmünk szétszóródhat, elkalandozhat, álmodozó, a valóságtól elrugaszkodott gondolkodás, szórakozottság lehet úrrá rajtunk.

Ha szervezetünk nincs felkészülve erre a yinesítő vagy yangosító hatásra, kizökken a megszokott kerékvágásból és zavarodottság hathatja át figyelmünket, ami balesetekhez és más bajokhoz vezethet. Ha képesek vagyunk kiaknázni a lehetőségeket, elkerülni a veszélyeket, akkor akár történelmet is írhatunk sikereinkkel. Ilyenkor nem szabad semmittevéssel foglalkozni, halogatni a teendőket, habozni döntéseinkben.

Megfelelő táplálkozással és tudatossággal felkészíthetjük magunkat egy ilyen utazás viszontagságaira. 2014 májusában középre kerül a havi 5-ös, tehát az egész hónapot alapvetően meghatározza ez a minőség. Ugyanakkor azáltal, hogy a Luoshu bűvös négyzet eredeti alapmintázatát tükrözi, nem mutat változást a kiinduló helyzethez képest – olyan, mintha az évi elrendezésnek jobban teret adna, azok feltűnőbben bontakozhatnának ki, nem pedig keveredve, vegyülve a havi mintázattal.

Fontos belátni, hogy minden irány viszonylagos, és a viszonyítási középpont változtatható. Ha önmagunkat tesszük meg középpontnak, akkor önmagunkhoz viszonyíthatjuk az irányokat. Ha a Föld földrajzi középpontját, akkor az égtájak szerint vehetjük az irányokat. De vehetjük a házunk mértani középpontját, mint a Feng Shuiban, de tekinthetünk bármit középpontnak: az íróasztalunkat, az autónkat, az úticélunkat stb. Viszont a minőségek egymáshoz való elrendeződése adott az időről-időre folyamatosan változó Luoshu alapján. Például ha a középpontból (5) a 6-os mező irányába haladunk 2014. májusában, akkor az 5-ös évi és 6-os havi minőségek megnyilvánulásával találkozhatunk: kormányépületek, bíróságok, nagyvállalatok, katonai épületek, fegyvergyárak, autóműhelyek, autók stb. Ha ezzel ellenkező irányban, akkor az évi 3-as és a havi 4-es minőségek megnyilvánulásával: erdők, erdei utak, óvodai játszóterek, vasúti postakocsik, gyorsposta, internettel kapcsolatos dolgok, elektronikus távközlés stb. Mindezeket persze áthatják a napi, kettősórai minőségek, illetve a nagyobb (pl. 9-éves, 81-éves) ciklusokból fakadó mintázatok is.

Júniusban a 6-os mezőbe kerül, ami az északnyugati irányhoz kapcsolódik, így ebben a hónapban északnyugati minőségek felé haladva érheti erőteljes „yangosító” hatás a szervezetünket; a vele ellenkező irányban (délkeleti minőségek felé) haladva pedig az erőteljes „yinesítő” hatás. E hónapban az évi mintázattal megegyezik a havi mintázat, így tükrözi az év során érvényes viszonyokat is. Júliusban a nyugati 7-es mezőbe, tehát a „yangosító” hatás nyugat felé, a „yinesítő” pedig keleten mutatkozik. Augusztusban a havi 5-ös északkeletre kerül, a 8-as mezőbe, tehát az északkelet-délnyugat lesz a „kritikus” tengely. Az évi 5-ös marad mindvégig az északnyugati mezőben.

LuoShu négyzetek 2014 május-június-július
Az 5-ös irányába haladás előtt érdemes „yinesíteni” szervezetünket:

  • fogyasszunk több zöldséget, gyümölcsöt és leveket, hűsítő és nedvesítő hatású ételeket, italokat;
  • ajánlott az út gondos megtervezése, az út során pedig a szemlélődő, nyugodt magatartás; nincs értelme rohanni, adjunk magunknak elég időt a dolgokhoz, így rugalmasan cselekedhetünk váratlanul bekövetkezett eseményeknél is;

Az 5-östől ellenkező irányba haladás előtt érdemes „yangosítani” szervezetünket:

  • fogyasszunk több fehérje- és rosttartalmú ételt, teljes értékű gabonát, melegítő és szárító hatású étkeket;
  • ajánlott egy komolyabb testedzés az út előtt, az út során pedig részletekre figyelő, összeszedett magatartás; kerüljük a felszínességet, a babonás gondolkodást, ellenőrizzük többször is, hogy minden a helyén van-e, az utazási előkészületek, szállásfoglalás az előzetesen egyeztetett módon valósult-e meg.

 „A túlélés nem a legerősebb, de nem is a legintelligensebb fajnak adatik meg,hanem annak, amelyik leginkább képes alkalmazkodni a változásokhoz.”

(Charles Darwin)

Hozzászólás írása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Share This
Ősvaló tanácsadás
Privacy Overview

This website uses cookies so that we can provide you with the best user experience possible. Cookie information is stored in your browser and performs functions such as recognising you when you return to our website and helping our team to understand which sections of the website you find most interesting and useful.

You can adjust all of your cookie settings by navigating the tabs on the left hand side.