2025 Yin Fa / Kígyó évi Sorsvezető

A Fa-Kígyó évben formailag megújul a Sorsvezető. Továbbra is együttesen használok négy módszer – a Négypilléres Sorsfejtés, a Kilenc Csillag Ki, a Qi Men Dun Jia és a Feng Shui – személyre szabott helyzetkezelési vonatkozásait, hogy végigvezesselek a 2025-ös napéven negyedévről negyedévre, hónapról hónapra. Továbbra is az önismereti oldal adja az alapot, de jobban előtérbe helyezem a változásokra fókuszált szóbeli tanácsadást, és mellőzöm az írásbeli előrejelzés bizonyos részeit, hogy valóban a jelennel, a tényleges helyzetek kezelésével tudjunk foglalkozni, ne pedig egy előzetes leírásból induljatok ki.

Amiatt is döntöttem e változtatás mellett, mert az elmúlt években többen igényeltétek sorsfejtést úgy, hogy legalább 5-6 alkalommal találkozzunk az év során, és beszéljük át a jelentkező személyes sorsfordulókat, illetve a felkészülést, alkalmazkodást az új helyzetekre. Szóban közvetlenebb módon egyeztethetjük az elképzeléseidet, terveidet a képlettel, élőben finomíthatjuk, igazíthatjuk a célokat a változásokhoz.

Háromféle módot kínálok, árban és a tanácsadási alkalmak számában megkülönböztetve, illetve egy páros (családi) változatot:

Lépések a szolgáltatás igényléséhez:

1. Kattints az alábbi gombra!
2. Töltsd ki az űrlapot, s válaszd a 2025 évi Sorsvezető lehetőséget (legfelül) – vagy ha a 3-alkalmast kéred, akkor az Átfogó szóbeli sorsfejtést!
3. Várd a válaszom, melyben leírom a fizetés módját és a tanácsadás menetét!
4. Utald át a Sorsvezető díját!

Mindegyik változatnál csak felnőtt személyeknek nyújtok szolgáltatást, tehát kiskorúaknak nem.
A Sorsvédelmezőidet és a 9 Csillag Ki vonatkozásokat a szóbeli változatban is figyelembe veszem, és használom a lehetőségeid feltérképezéséhez, de nem feltétlenül kerülnek részletezésre.
A páros Sorsvezető nemcsak párkapcsolatban élőknek szól, kérhetik más, közeli kapcsolatban álló személyek (rokonok, barátok) is, akik közös tervekkel, célokkal, kérdésekkel indulnak neki az évnek.
Ha szóbelivel indítasz és esetleg időközben meggondolnád magadat, legkésőbb 2 beszélgetésalkalom után átválthatsz írásbelire a különbözet kifizetésével.
A fenti kedvezményes eseteket szűkítheted vagy bővítheted: választhatsz egy, négy vagy ötnél több alkalmas sorsfejtést is éves fókusszal (alkalmanként 80 perces beszélgetés 12500 Ft-ért).

Személyre szóló útmutatás 2025 évére

A 2025 Fa-Kígyó évi Sorsvezető útmutatást nyújt abban, hogy

  • milyen fordulópontokra, váltásokra érdemes készülnöd az évben
  • mikor várhatóak e fordulatok és hogyan kezelheted őket
  • miként hozhatod ki az évi lehetőségeidből a legjobbat

A szerencse forgandó… és nem kizárólag az időszakok alakítják. Önmagában nincs olyan, hogy „szerencsés időszak” és olyan sincs, hogy „balszerencsés időszak”.

A tényleges megnyilvánulás, megvalósulás függ a helytől, közegtől és az egyéntől, annak cselekedeteitől. Amikor az adott időszakkal és az adott környezettel (hely, társaság, időjárás) összhangban cselekszel, akkor úgy érezheted, hogy a Sorsod „szerencsésen alakul”. Amikor nem cselekszel ezekkel összhangban, akkor pedig úgy érezheted, hogy „balsors sújt”.

Éppen ezért nem lehet kijelenteni semmilyen napról, hogy az sikert hozó vagy hogy balszerencsés! Általánosságban nem lehet beszélni szerelemhozó napról, általánosságban nem létezik meggazdagító időszak, és nem létezik szerencsétlenséget előidéző időpont sem!

Csakis valami viszonylatában, valami összefüggésében lehet jellemezni a helyzeteket. Ez a valami pedig (leggyakrabban) a születési képlet – a teljes születési képlet. Lehet, hogy csak néhány részét érinti, de azok a részek nem önmagukban állnak, hanem egységes egészként a többi résszel együtt.

A Kígyó jegy tulajdonságai

2025 Yin Fa Kígyó

Gondolj csak bele józanul: Ha van olyan nap, ami általánosan, mindenki számára sikert jelent, akkor ennek értelmében sikeres az is, aki valamit el akar érni, és sikeres az is, aki ezt meg akarja akadályozni.

Hitelesebb tehát az a megközelítés, hogy minden viszonylagos: csak valaminek viszonylatában értelmezhető. Más viszonyítási pont tükrében már másként értelmezhető. Éppen ezért kínálok a szolgáltatásaim során személyre szabott időzítési segédletet.

Készülj fel Te is a jövődre, valódi életvezetési iránymutatókkal! Ne dőlj be a mondvacsinált jóslatoknak, hitegető üzeneteknek!

Sorsiránytű 2025

Ősvaló Sorsvezető

A 2025 Fa-Kígyó évi Sorsvezető személyre szóló térképet nyújt ahhoz, hogy

  • felismerd egyéni értékeidet és mozgatórúgóidat (Négy Pillér, 9 Csillag Ki, Qi Men Dun Jia)
  • milyen kihívások várhatóak az egyes hónapokban (Négy Pillér, Qi Men Dun Jia)
  • hol érdemes különös körültekintéssel lenned otthonod felújításánál, földmozgatásnál (Feng Shui)

Időzítési és ráhangolódási eszközöket nyújt számodra a négy módszer:

  • hogyan kerülhetsz összhangba személyes mozgatórúgóiddal (Négy Pillér, 9 Csillag Ki, Qi Men Dun Jia)
  • hogyan ébreszd fel személyes szellemi hajtóerőidet, hogy kezelésbe vedd a helyzeteket (Qi Men Dun Jia)
  • otthonod mely szegletében meríthetsz erőt egy adott célkitűzéshez, ill. tevékenységhez (Feng Shui)

A Sorsvezető segít, hogy azzal foglalkozhass, amivel tudsz dolgozni, amit kézben tudsz tartani, amivel előrébb jutsz!

Ha olyasminek szenteled a figyelmedet, energiádat, idődet, ami egyáltalán nem működik számodra, akkor valami értékes, működő dologtól veheted el a lehetőséget a megvalósulásra.

A 2025 Fa-Kígyó évi Sorsvezető egyben egy segédlet pártfogóidhoz, Sorsvédelmezőidhez. Ezek többségét használom a szóbeli változatban is a lehetőségeid feltérképezéséhez.

Bemutatja…

  • mi jellemzi az alapvető mozgatórúgóidat (Négypilléres és 9 Csillag Ki születési képlet)
  • mi jellemzi az éves, alkalmi lehetőségeidet (az éves minőségek hatásai a képletedre)
  • Sors-szellemiség: Egy olyan tudati hajtóerő, amihez bárhol bármikor kapcsolódhatsz, s elősegítheti az önvalódra ébredést és az önmegvalósításodat. Ez által vezényled a te személyes Sorsodat leginkább és lehetsz hatással a világra, alakíthatod át körülményeidet. Általa átfogó rálátásod nyílhat az Életedre.
  • Sors-csillag: A Sors-szellemiséged megnyilvánulásait meghatározó Égi összetevő. Hozzáállásodat, vállalt szerepeidet, az időszakok légkörét, hangulatát jellemzi.
  • Sors-kapu: A Sors-szellemiséged megnyilvánulásait meghatározó Földi összetevő. Mozgásteredet, körülményeidet szabja meg, cselekvési lehetőségeidnek ad keretet.
  • Hatástöbbszöröző napok: az év jeles napjai, amelyek megsokszorozzák a sikerért tett igyekezeted hatásosságát, elősegítve a megvalósításaidat
  • mikor, kikhez és hol fordulhatsz segítségért, tanácsért, amikor elakadtál
  • mikorra érdemes időzíteni tanfolyamokat, vizsgákat, gyakorlótáborokat, elvonulásokat, beavatásokat, s egyéb önfejlesztési/tanulási tevékenységeket;
  • mikorra érdemes időzíteni fontos találkozókat, tárgyalásokat, üzleti megbeszéléseket, állásinterjút, szerződéskötéseket;
  • mikorra érdemes időzíteni vállalkozásod, fontos tevékenységeid indítását, fontos eseményeid (pl. esküvő, házvásárlás, költözés stb.) megrendezését, és sok minden mást is még.

Ezek az erők nem a sikeres eredményt biztosítják számodra, hanem az akadályokon segítenek át, illetve az ajtót mutatják meg – Neked kell belépni rajta.

2025: Szellemi hajtóerőid

Fa-Kígyó
Share This